Első lehellet

Egy hordágyon feküdtem. Szörnyen fájt a fejem, és csapnivalóan éreztem magam. Körülöttem mindenki könnyeit hullajtotta, az emberek arca komor és sötét volt, barátnőm kegyetlenül zokogott. Gyönyörű arcát ráncok kerítették körbe, ahogyan lelke próbálta visszafojtani fájdalmát. Azt hitték meghaltam, pedig éltem, nagyon is éltem! Hiába kiabáltam, egy hang sem jött ki a torkomon. Keservesen süvített fülem mellett az esti lágy szél, ahogyan harsányan ordítottam az ég felé: "Ne csonkítsátok lelkemet, a világ egyszer úgyis eltemet, de én még létezem, a tüdőm levegővel van tele". Habár nem pislogtam, nem mozdultam, a készülékek mutatták hollétemet; s az még ezen világon volt. 

A kórház fehér falai között ébredtem. Szívem fölött, a mellkasomban egy katéter volt elhelyezve, bal karom infúzióra volt kötve, és ahogy kipillantottam az üvegeken, amik a folyosóra mutattak, egy árva lélek sem volt az osztályon. Ekkor sétált ki a liftből egy fekete ruhás alak, majd ahhoz a kórteremhez sietett, ahol erőtlen testem pihent. Ahogyan beért a szobába, elrántotta a függönyöket, hogy senki se lásson minket - majd leemelte fejéről a csuklyát, és arcát felemelte.

- Toby, a frászt hoztad rám! - rivalltam az egyik munkásomra, barátomra, ismerősömre... akárkinek nevezhettem volna őt, de sosem voltam képes választani.

- El kell tűnnünk innen mihamarabb. A családod már a temetésedet szervezi, tudják, hogy halott vagy.

- Nem vagyok halott.

- Így igaz, de te magad mondtad, hogy nem tudod ezt tovább folytatni, emlékszel?

- Emlékszem, de egyre közelebb voltam ahhoz, hogy a többieket is közel láncoljam magamhoz.

- Az biztos, de Emily éppen elég volt - nézett rám szigorú tekintettel a srác.

- Miért? - emeltem fel hangom.

- Mert ő is közülük való, akármikor árthat neked - rebegtette szemeit, elszégyellte magát. Vagy csak gyors hazugságot kellett találnia, hogy fedje a valóságot. Leült az ágyam szélére.

- Érzem a lelked spiritualitását, titkolsz előlem valamit - felálltam fekhelyemről, és az ablak felé fordultam. Kihúztam a függönyt, és kitekintettem a szabad égboltra.

- Induljunk, hosszú az út a rejtekhelyig.

- Toby, találkoztál már A-val? - fordultam a fiú felé. -A a mi legnagyobb vezérünk, ő irányít mindent a lányok kiiktatásában. Többek között őket, és valamiért minket is. Ha ő nincs, győzelem sincs.

- Senki sem találkozott még A-val rajtad kívül - Toby gyorsan válaszolt, szemeiben láttam a kíváncsiság furdaló aromáját; nem tudta, hogy éppen a vezérével beszél. - Férfi vagy nő? 

- Mindenki szerint férfi, de ez addig nem bizonyosodik be, amíg le nem kerül róla az Alison maszk - ha lekerült volna róla a maszk, csak az én két igéző tekintetem viszonozta volna az övékét. Viszont rengeteg időmbe került, hogy beszerezhessem azokat a maszkokat. Ha valaki belerondít az én kis játékomba, nem csak velem gyűlik meg a baja. - Borzasztóan rémisztő, de a lelke nyugodtságot áraszt felém.
- Miért pont téged választott ki?
- Igazad van, indulnunk kellene - és mivel nem volt nálam semmiféle táska, vagy egyéb eszköz, a kórházi ruhámban indultam el az ajtó felé.
- Várj! - szólt utánam Toby.
- Vedd fel ezt - húzott elő a hátizsákjából egy fekete ruhaszettet, majd a kezembe dobta.
- Kösz - indultam el a mosdó felé.
Pár órával később már egy elektrotechnikai felszerelésekkel ellátott szobában ücsörögtem, és azt a tizenkét darab képernyőt bámultam. Volt köztük kicsi, közepes, nagy, és a hatalmasnál is nagyobb méretű, de a fontos csak az volt, amit azok a képernyők mutattak.
- Valami új fejlemény? - sétált be a nyitva hagyott ajtón Shana.
- Nyolcas kamera, Aria találkozik Ezrával, a tiltásaink ellenére is.
- Jöhet egy újabb sorozat ajándék?
- Már alig várom - néztem barna szemeibe, mosolyogva. Majd felálltam a kényelmes székből, és egy ajtókilincs felé nyúltam. Ami azon túl várt, borzasztóan meghökkentő, de nekünk inkább mámorító folyadékot fecskendez kiszáradt vénáinkba.
- Maya, komolyan babák? - fonta keresztbe karjait a hirtelen felbukkant Cece.
- Csak hallgasd őket - vettem ki egyet a dobozból, majd felhúztam. Az pedig csicseregni kezdett.
- Tartsd magad távol Tobytól! - dünnyögte monoton hangon.
- Kicsi Spencer fenyegeti a nagyobb, valóságos énjét?
- Megható - szólalt fel Toby. Tényleg szerette azt a lányt.
- Csak nem jelent problémát? - lépdeltem közelebb hozzá, a babával a kezemben.
- De, problémát jelent. Eddig itt én vagyok az egyetlen kulcs ahhoz, hogy minden nap tudjon valamelyikőnk beszélni a lányokkal.
- Akkor most eljött Cece ideje - jelentettem ki határozottan, és nyugodtan. - Fedd fel nekik, hogy ki az a Fürdőnacis! Ariat bírom a legkevésbé - pillantottam a jobb oldalamon álló, szőke hajú lányra.

- Ezt nem A-nak kéne eldöntenie? - nézett rám felvont szemöldökökkel.
- Ne feledd, eddig még csak én beszéltem szemtől szembe vele.

- Milyen volt? - kérdezte Shana.
- Félelmetes, de szikrázott a lelke. Kalandvágyó, győzni akar - bólogattam.
- Add a dobozt, kézbesítem.
- Mindannyian a Hastings házban vannak - nyújtottam át a csomagot a barna bőrű lánynak. Sarkon fordult, és elindult az erdő felé, hogy kijusson a főútra, onnan pedig egy lángosos bódéhoz, hogy megszerezze a kocsiját, és visszavezessen Rosewoodba.
Még világos volt, délután öt óra körül járhatott az idő amikor Shana megérkezett a célhoz. Gyorsan írt egy kártyát a dobozhoz, majd letette az ajtó elé. Becsengetett, és futásnak eredt.


- Kinyitom - állt fel a bőrborítású kanapéról Spencer, majd rövid időn belül a nagy csomaggal a kezében tért vissza a nappaliba a többiekhez.
- Mi az ott? - állt fel Hanna.
- Nem volt odakint senki - lökte be maga után az ajtót a ház tulajdonosa.
- Mi van a kártyára írva? - kérdezte Emily.
- Tartsátok be a javaslataitokat, vagy bajuk esik - olvasta fel Hanna.
- A - tette hozzá Spencer.


- Játék indul - mosolyogtam a fotelemben ülve, a kamerák előtt, a biztos rejtekhelyen, ahonnan végig követhettem az eseményeket.
- Kinyitották már? - nézett be az ajtón Toby.
- Türelem, falkavezér - kuncogtam.
- Inkább figyeljük az eseményeket - ült le mellém egy székre.


- Féljek kinyitni? - ült a dobozt bámulva Aria, ami éppen a kávézóasztalon pihent.
- Igen, de muszáj lesz - esett neki az ollóval Hanna, majd felnyitotta a tetejét.
- Babák? - emelt ki egyet a dobozból Spencer.
- Ez teljesen úgy néz ki, mint te, Spence - mutatott rá a barna hajú babára Aria.
- Nézd, van itt egy neked is - adott a kezébe egy kicsi Ariát.
- És nekem is van, szuper - tartotta Hanna apró önmagát.
- Nekem miért nincs? - rázta ki a doboz tartalmát Emily, ami sajnálatos módon már üres volt. - Lányok, ez mit jelentsen? A-nak valami nagyobb terve van velem?
- Emily! Nyugodj le - rivallt rá a kétségbeesett lányra Hanna. - Minden rendben lesz.
- Nem lesz - pásztázta a baba hátát Spencer. - Ezt fel lehet húzni.
- Mit csinálni? - fordította meg Aria a babát, és megtapogatta a hátát. Talált egy kicsi, műanyag kört, amit meghúzott, a baba pedig beszélni kezdett.
- Ezra szereti Ariat, de Aria ne szeresse Ezrát, mert a tanárbácsinak baja esik.
- Rémisztő ez a baba - tépte le a fejét, majd dobta a kukába.
- Aria! - szólt rá Emily.
- Mivan? - pillantott rá vissza. - Ez csak egy hülye baba, nem fog nekem parancsolni!
- Tartsd magad távol Tobytól, vagy ő is belekeveredik ebbe - hiába volt a játéknak édes, kislány hangja, A-tól származott, és komolyan kellett venniük. Spencer babája is tiltakozott a szerelem ellen.
- Hagyd békén Calebet, és én is békén hagyom őt - utánozta a saját babájának a hangját Hanna, majd meghúzta a zsinórt.
- Hagyd békén Calebet, és én is békén hagyom őt - visszhangozta a játékszert.
- Na mit mondtam? - dobta vissza a dobozba, majd leült, és durcásan keresztbe fonta karjait.
- Nem hagyhatjuk, hogy őket is bántsa - tette vissza Spencer is a dobozba kicsi mását.
- Akkor szakítsunk velük, vagy mi legyen? - csattant fel Aria.
- Aria, túl könnyen dühbe gurulsz. Nyugodj le - vetett kemény pillantást barátnőjére Hanna.